Kedves érdeklődő!

Most megpróbáljuk pár szóban összefoglalni az otthoni és vállalati megfigyelésre egyaránt alkalmas rendszereket, hogy egy átfogó képet adhassunk Önnek.

Mai világunkban az elektronikus védekezés egyik fő vonala a kamerarendszerek telepítése, melynek segítségével távollétünkben is biztonságba tudjuk értékeinket. A Vagyon és Személy védelemben egyre nagyobb hangsúly tevődik az élőerős őrzés mellett a kamerarendszerekre, melynek segítségével 24 órában kontrollt kapunk.

Ez élőerővel igen költséges lenne. Az utóbbi években jelentősen csökkent ezen rendszerek kiépítésének költsége, így napjainkra egyre szélesebb körben került kiépítésre. Vállalkozások esetén egy jól megtervezett rendszer segítségével képesek lehetünk akár az élőerős őrzés létszámának csökkentésére is.

A videórendszerek egyik legfőbb ereje a visszatartó erő, valamint az elkövetők azonosítása. Tény, hogy ahol megfigyelő rendszerek kerültek kiépítésre csökkent a bűnelkövetések száma.

Pár szóban a rendszerekről.

 

A rendszerek fő összetevőit tekintve egy központi rögzítő egységből (DVR vagy  digitális rendszerek esetén NVR), valamint a kamerákból épülnek fel. A kamerákat és a rögzítő egységet egy vezetékes hálózat köti össze. Ez a hálózat csillagpontosan kerül kiépítésre és a kamerák video képe mellett a tápellátást is megoldja. Analog és Digitális rendszereknél egyaránt UTP CAT5e  típusú kábeleket használunk.

A rendszereket két fő csoportba osztjuk. Léteznek analóg és digitális rendszerek.
Az analóg rendszerek elérték technikai tudásuk maximumát ezért kifutóban vannak. Ezeket váltják a digitális, IP alapú kamerák, melyek tudásukat és felbontásukat tekintve folyamatosan fejlődnek.

 

A rögzítőket is két fő csoportba osztjuk:

   

A rögzítő egység helyének megválasztása is nagyon fontos. Mindenképpen ajánljuk, hogy az egység védett helyre kerüljön, hogy az esetleges behatolást követően nehogy azzal szembesüljünk, hogy azt is eltulajdonították magukkal. Igaz, nagyon impozáns és kényelmes, ha az egység egy konyhában  vagy nappaliban „ahol a legtöbbet tartózkodunk” kerül elhelyezésre és a TV készüléken azonnal láthatóak a képek, de mindenképpen amennyire csak lehet, legyen elrejtve a készülék. Lehetőség van zárt fém „riasztós” dobozba is szerelni az egységet, majd egy monitor és egér hosszabbítóval odavezetjük a kábeleket a kívánt pontra. Sok esetben ügyfeleink nem is kérik, hogy a központ elől legyen, mert egy tableten, vagy mobiltelefonon bármikor rá tudnak pillantani.

 

A kamerákat kinézetük és tudásuk szerint is több fő csoportba soroljuk:

IP kamera              Analóg kamera

   

 

Egy rendszer elkészítésénél az első feladatunk a tervezés.

A tervezésnél az egyik legfontosabb szempont , hogy a megfigyelendő terület minél jobban le legyen fedve. A kamerák helyének meghatározásánál fontos figyelembe venni a szögeket és a távolságot is.
A kamerák általános látószöge 90-115 fok, de léteznek ennél szűkebb ill. nagyobb látószöggel bíró lencsék is. Ezt alapul véve akár Ön is el tudja végezni a kamerák helyének meghatározását.

Az innen letölthető és kinyomtatható segédletet kivágva könnyedén megtervezheti saját igényeit Ön is. A megfelelő kameraszöget kivágva egy méretarányos felülnézeti tervre helyezve kirajzolódik a kamerák által lefedett terület.

 

                  

Figyelembe kell venni a távolságokat is. Minél nagyobb  a kamera és a megfigyelni kívánt rész távolsága, annál jobban romlik a kép minősége-élessége. Ezt jobb minőségű, nagyobb felbontású kamerákkal tudjuk kompenzálni. Ezek képébe utólag belenagyítva is jó minőségű képet fogunk kapni.

Természetesen ezen kívül is számos szempontot kell mérlegelni a megfelelő kamera és rendszer kiválasztásához.

A tervezésben kollégáink szakszerű és gyors seítséget tudnak adni!

Jelentkezzen ingyenes felmérésünkre: